A szó legszorosabb értelmében közel hozta az állatokat a gyerekekhez a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde. Pónilóval, kutyusokkal, nyuszikkal ünnepelték együtt az október 4-ei világnapot, összekötve a kellemest a hasznossal: az ovisoknak élményben volt részük, miközben a felelős állattartásra is felhívták a figyelmüket.
- Erre már óvodás korban nagy hangsúlyt kell fektetnünk. A gyerekeknek a saját életkorukhoz igazodóan, akár játékos formában is átadhatunk nagyon fontos információkat, melyek segítik a személyiségük fejlődését. A mai világban igen fontos, hogy egyáltalán érintkezzenek állatokkal. Nem lehet elég korán kezdeni, hiszek abban, hogy amit most, ebben a korban elültetünk a szívükbe, hozzásegíti őket ahhoz, hogy később felelős állattartók legyenek, szeressék az állatokat – mondta el érdeklődésünkre Kurtus-Horváth Tünde óvodapedagógus, a program szervezője, akinek a kötődései is hozzájárultak ahhoz, hogy rendhagyó állatok világnapi eseményre kerüljön sor az intézményben.
Meséli, hogy már két éve tagja az egyik közreműködő A Kutyákkal a Gyermekekért Alapítványnak, számíthatott testvérére, Horváth Mártára, a Gyulafirátóti Lovas Sport Egyesület vezetőjére is, aki pónilovát hozta el a gyerekek nagy-nagy örömére, a nyuszik gazdájában pedig Tündét tisztelhetjük.
Kurtus-Horváth Tünde szervező köszönti az első óvodás csoportot a nyuszis állomáson, ahol játékos feladatok is vártak rájuk
Az első állomáson a gyerekek A Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány támogatásával egy kutyás bemutatón vehettek részt. A program interaktívan, a közönség bevonásával történt, az ovisok érintkezhettek a kutyákkal és érzékenyítés szempontjából is hasznos volt azoknak, akik esetleg félnek tőlük vagy általában az állatoktól. A második állomáson egy pónilóval találkozhattak a kicsik, megismerkedhettek a lovak legfőbb táplálékaival, jutalomfalatokkal és lóvitaminokkal, kiemelten a lónyalókával, mely különösen elnyerte a tetszésüket. A lóápolás is fókuszba került, a gyerekek maguk tisztíthatták, pucolhatták meg Dinkyt, ezáltal a lópucoló szerszámokról is ismereteket szerezhettek.
Bara Ivetta, A Kutyákkal a Gyermekekért Alapítvány elnöke Balatonalmádiból érkezett egy hazánkban ritka drótszőrű
vizslafajtával, Ursával és a golden retriever Leilával. A gyerekek meg is simogathatták a kezes bárány kutyusokat
Az ovisok is lótartóvá válhattak egy kicsit, és mint látható, Dinkynek nem volt ellenére a kényeztetés. Gazdája, Horváth
Márta (jobbról) nagy szakmai tudással rendelkezik, mindenben támogatja testvérét, Tündét, ugyanazon értékeket képviselik
A magyar óriás keverék nyulak puha tapintása, édes pofija a bölcsisek érdeklődését is hamar felkeltette
A harmadik állomáson – ahol két nyuszit rajongtak körül az ovisok, bölcsisek – kiemelt szerepet kapott a felelős állattartás öt fontos szabálya: szeretet, ápolás, egészség, mozgás, táplálkozás. A gyerekek tapasztalatot szerezhettek a széna-szalma közti különbségről is, megfoghatták, megszagolhatták ezeket. Egy tál tele volt nyuszinak való finomságokkal, melyből választhattak és a bójákat megkerülve juttatták el a „vendégekhez”, majd a Nyuszi fülét hegyezi mondókával búcsúztak el egymástól.
Az összes állomást teljesítő csoportok oklevelet kaptak, melyet színező jellegűre készítettek el, hogy a gyerekek a közös kidíszítéssel, kiszínezéssel még jobban magukénak érezzék ezt a napot.
A programot szervező óvodapedagógust a jeles naphoz kapcsolódóan arról is megkérdeztük, hogy az állatok milyen hatással vannak az ovisok személyiségének fejlődésére, lelki világára, anélkül, hogy tudtuk volna, hasonló témában született a diplomamunkája.
Kutatásokra hivatkozva kiemeli az emocionális hatások közül, hogy az állatok képesek a feltétel nélküli elfogadásra és szeretetre, márpedig a mai kor gyermekeinek különösen szüksége van ennek megízlelésére, átélésére. Jelenlétük csökkenti a fájdalom- és stresszérzést, a depressziót, szorongást, nyugtatnak, serkentik a spontán érzelemkifejezést. Ami pedig a szociális hatásokat illeti, az állattartás a csoporthoz tartozás élményét adja, pozitív megítélést és magasabb szociális aktivitást generál. A kapcsolat az állatokkal mentes minden kockázattól, nincs megmérettetés, nincsenek elvárások, nincs megfelelési kényszer, az emberek nyitottabbak lesznek, biztonságérzetük nő. Mivel a kapcsolat átlátható és egyszerű, könnyebben ismerik fel és reagálják le a helyzeteket, átélhetik a valakiről gondoskodás képességét, ami kompetenciaszintjüket emeli. Csökkennek a viselkedésproblémák, az agresszió, továbbá a nem támogató családi hátterűek is megtapasztalhatják a gyöngédséget, a törődést, amely későbbi interperszonális kapcsolataikban is hasznukra válik majd – sorolja Tünde.
Az állatoknak már a puszta jelenléte számtalan pozitív hatással bír, a kutya képes az emberi érzelmek felismerésére
Az állatok motiváló erejét is méltatja, hamarabb felkelthetik és tovább fenntarthatják a gyerekek figyelmét, nem mellesleg a tudás élményszerűbben, izgalmasabban és mélyebben kerül átadásra. A gyermekek sokkal nyugodtabbak és fegyelmezettebbek, hiszen az állattal való együttműködés csak akkor valósul meg, ha a szabályokat betartják. Fontosnak tartja ugyanakkor az óvodapedagógusok példamutatását is, akik az óvodás gyermekek környezettudatos viselkedésének kialakításában is szerepet játszhatnak, hiszen a foglalkozások során megismerik, megtanulják az állattal való helyes bánásmódot, ezen keresztül pedig a természethez való pozitív viszonyulást is.
Kurtus-Horváth Tünde reméli, hogy a következő Állatok Világnapján már a saját terápiás kutyáival mutatkozhat be, ezzel is segítve a zirci program sikeréhez aktívan hozzájáruló alapítvány működését.